Wind Up Challenge – Part 2

Belátom, hogy sok egyéb összetevője is van a dolognak, de az egyik fő ok szerintem, az hogy nem ismerik a sportot az emberek. Az ilyen műsorok segíthetnének egy kicsit a dolgon, mégha bénák is…

Ki is vonszoltam a Venice-t a PECSA melletti nagy rétre. A szél, ami szolidnak tűnt útközben, a réten hol felerősödött, hol elült. Igazán csak a fák felső szekcióján lévő leveleken látszott, hogy fúj.

Próbáltam kipuhatolni, melyik fertálya lesz megfelelő a rétnek. Ezalatt sikerült jól összegubancolni a zsinórzatot, amit inkább tapasztalatlanságomnak köszönhetek, mint a cérnára emlékeztető reptetőzsinórnak. (cérna, nem cérna, bivalyerős) Hosszas matatás után ismét harcra készen állt az Eolo, szóval belevágtam. Ez a sárkány bizony elég könnyű, és az 5 Bft-s szél nem biztos, hogy ideális neki (gyári spec: 1-4). Már a földön fektetve gyakran felkapta, és odébb dobálta, amit csak hosszas zsinórráncigálással tudtam korrigálni.

Végre összeállt minden, ezekután következett a repülés. Sajnos a PECSA előtti tér korántsem elég nagy, hogy a több emelet magas fák felől érkező légtömegből a turbulencia “kimúljon” ezért rettenetesen sztochasztikus a szélsebesség. A felsőbb traktusokban igencsak rángatózott a sárkány, már-már aggasztó módon ki akarta tépni a kezemből a kantárt. Ezenkívül egyik pillanatról a másikra elült, ilyenkor a Venice szépen a talaj felé vette az irányt, és néha sajnos sikerült is a földhöz csapódnia. Mindeközben mindenféle kutyák köröztek a reppálya alatt, zsákmányt szimatolva, gazdájuk szigorú visszaparancsolása ellenére is. Némelyik a sárkánytáska megszaglászásáig is elment, a sárkányt nem merték bántani. Kb 5-6 percem azért volt a levegőben.

Ebből a kevésből annyi következtetést azért le tudtam vonni, hogy nagyon kellemes darab az Eolo Venice, és még sokat fogok vele repülni, igaz kisebb szélben, és kiszámíthatóbb körülmények között.