Régóta szemezgettem a szigetszentmiklósi Auchan melletti nagy réten való eregetéssel, de mivel a többi szokásos eresztőhelyem többé-kevésbé közelebb van, kihagytam. Zavart talán a gondolata, hogy ha nem megy a dolog, óránként több száz Auchan-látogató fog rajtam röhögni, meg Sunc is riogatott a száraz kóróval, ami majd jól kiszakítja az Icarexet.
Tulképpen mindez be is jött. Persze azért ment a sárkány, kellemes standardos szél volt, a hatalmas sík terep jóvoltából kisimulva, gyengéden érkezett meg a vitorlámba, és nem is volt túl erős, bár néha legyengült, de mindvégig meg tudtam maradni a STD Nirvanánál, nem kellett UL-t összerakni – megjegyzem nagy bánatomra, mert nagyon szeretem azt a sárkányt (is). Szóval száraz kóró van, de éppen nem veszélyes annyira, mert kb. 1-2 hete le lett kaszálva az egész terep, így az aljnövényzet túlzottan zavaró szerepet nem játszik. Azonban a lenyírt gazat innen sem szállítják el, csak otthagyják, azzal is gátolván a fű további növekedését. Így gazdaságos gondolom. Épp az elviselhetőség határán van így, főleg mikor tolat a pilóta, és rükvercben sasszézó lábai a száraz gazat dózerolják hátrafelé, illetve amikor ezekbe a merevre száradt egykori mezei virágokba akad az eresztőzsinór. Ismerős sztori nem?
Szóval megvolt a kellemes szél, csak a fránya száraz gaz zavart kicsit. Gyönyörűszépen demonstráltam tudományomat, illetve teszteltem az új kantárt a Nirvanán (talán a backflipjén kéne még javítani mert nem elég mély szerintem, csak ha aggresszív vagyok vele). Aki kicsit extrovertáltabb, az közelebb húzodhat az áruházhoz, a buszmegálló közönsége, és az áruházba érkező autók utasainak szórakoztatása végett, de a közelben lévő bányatavak felé is lehet közelíteni – hangulat kérdése. A mai reptetésre 5 pont alát adok, de csak az elszáradt gaz miatt, azt nem szeretem.
Hozzászólás