Tehát jön, jön, jön, és megjött. Molnár Varrógép Imre, sárkányos körökben molimi jól megvarrta a L’Organic-ot, mint általában mindent, aminek a tervrajzára ráteszi aranyat érő mancsait.

Kölcsön is adta a szóban forgó példányt, (sőt a nyáron megépített Quartz-ot is), így sikerült kicsit (2 napig) megreptetni, megismerni.

Dióhéjban:

  • Pro: yoyo, jacob, yofade, stb. Ezek az abszolút nyerő trükkök az Organic-on. Gyerekjáték bármilyen rollup szituációból kipörgetni, és iszonyat gyorsan, és látványosan is pörög. Erre rádob egy lapáttal a 22g (!) súly is, ami ebben a kontextusban előny lehet. Viszont a rollupnál kicsit többet kell előremenni, mint a hasonló fesztávú sárkányoknál, de ez nem vészes. Backspin, backspin cascade: ebben is remek a szerkezet, csak a megfelelő pozíció kell, és máris indul, akár seprő, magas szárnyvéges, akár lapos helikopteres backspint akarunk. Ha akarjuk, még emelkedik is a backspines pörgetés közben, de nagyon akarni sem kell, mert csinálja szinte magától. Lazy Susan: szépen beleül a turtle-be, és szépen is pörög ki belőle. Igaz a másodiktól már megbillen, ezért a multilazy kicsit korlátozott. Talán a súlyozással lehet ezen javítani majd.
  • Kontra: half axel cascade, taz machine… Na ezek már nem olyan fényesek. Igaz a videón összejön néhány, de korántsem olyan egyszerű, mint pl. a Nirvanán, ahol szépen fegyelmezetten jön vissza a sárkány a megfelelő pozícióba. Oda kell figyelni, és hibázni nem lehet, mert akkor már hanyatt is vágódik. A tippem megint csak a súly- ill. kantáradjusztálás lenne.

Mindösszesen az Organic egy igen szórakoztató vadállat trükkgép, amit a mellékelt videó is bizonyít. Jó szórakozást hozzá!

Köszönet moliminek, és Suncnak.

Címkék: , , ,



6 Responses érkezett a(z) “Kipróbáltuk: L’Organic (molimi)” bejegyzéshez

  1. Grat a videóhoz!

    Az biztos, hogy ez nem olyan lassú, bolondálló sárkány, mint pl. a Nirvana vagy a Prism Zephyr. Ehhez már kell egy kis rálátás a dologra!
    Remélhetően sokunknak lesz ilyen jó kis sárkánya, akár Molimitől, akár saját készitéssel.
    Sok sikert a további filmezéshez!

    Üdv, Kapos

  2. Köszönjük szépen, igyekszünk.

    Az Organicról annyit, hogy valószínűleg lesznek belőle eladó példányok, tehát nem kell mindenkinek nekiesni a varrógépnek.

  3. A videó letölthető verziója itt található.

  4. Belbecs:
    Nos én csak megerősíteni tudom azt, amit Tunemx elmondott már.
    A Yo-fade gyerekjáték ezzel a sárkánnyal. A legeslegelső próbálkozásra sikerült. A Backspint is nagyon szépen csinálja. A Backspin Cascade is könnyen kivitelezhető. Szépen csinálja a Slot Machine-okat is.
    És bár az 540-et sikerült elsőre megcsinálni vele, a Taz Machine egyszer sem jött össze vele. Persze az is igaz, hogy volt jópár állítási lehetőség a kantárzaton, de nem állítottam rajta semmit sem, mert át volt fagyva a kezem. Plusz csak egyféle súllyal próbáltuk ki.
    Meg a szél is erős volt egy kicsit, kb 20 km/h.

    Külcsín:
    A videón nem látszik rendesen, de nagyon-nagyon szép ez az Organic amikor átsüt rajta a nap. Nagyon jól el lett találva a színösszeállítás. A mylar, a fekete meg az uv-sárga icarex kombinációja nagyon jól harmonizál. És természetesen tökéletesen lett megvarrva ez is. Mintha gyári lenne.

    Köszönöm szépen, hogy kipróbálhattam.

  5. Sziasztok!

    Irigylésre méltó. Mindig is csodáltam azokat akik nem csak használnak, de építenek is.
    Ezúton szeretnék feliratkozni a “tesztvezetésre”. :)
    Gratula!

    Üdv,
    Sala

  6. Ilyenkor hízik a májam
    :-D
    http://forumcerfvolantservice......-Virus.htm

Hozzászólás

Formázási lehetőségek: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>